Búcsúm Jonghyun-tól!

Először talán 2010 körül találkoztam vele. Pontosabban akkor még öt táncoló és valamilyen érthetetlen idegen nyelven éneklő fiú jött szembe velem a YouTube-on. Nem tudom miért, de akkor nem néztem utána, kik is ők. Két dalukat ismertem; a Lucifer-t és a Ring Ding Dong-ot. Hogy milyen nemzetiségűek, kik ők nem is foglalkoztatott. A KPOP-ról pedig még nem is tudtam hogy létezik.


Aztán miután három évvel később robbant a bomba, és az SNSD-nek köszönhetően "hivatalosan" is megismertem és magamba szippantott a KPOP nevezetű csodaszer, hozzájuk is visszavezetett az utam, habár még mindig nem tudom hogyan. De a nevüket végre már tudtam; ott volt a rappelgető Minho, a cukipofa Onew, a kis mosolygó Taemin, a szép szemű Key, és a talán a legtehetségesebb mind közül; Jonghyun. Sosem ő volt a kedvencem, mindig Minho vagy Onew volt nálam a toppon. De egyszer sem mertem volna cáfolni a tényt, hogy Jonghyun-nak van a legerősebb, legférfiasabb hangja mind közül. Egy olyan hang volt, amit nem lehet elfelejteni. Emellett egy őszintén kedves ember, akit jó volt hallgatni. Nagyon örültem, amikor végül solo-ként is debütált, hiszen egy szóló debüt az ügynökségen belül mindig azt jelenti, hogy a művészt nemcsak mint egy csapat egyik tagját, hanem mint egy kiválóságot is elismerik, és esélyt adnak neki egy továbblépésre! Minden dala megvan a telefonomon, és biztos ott is maradnak. 

Azonban nem tudom, képes leszek-e újra meghallgatni őket. Amikor tegnap elindítottam a Guilty Pleasure-t nem tudtam végighallgatni, pedig nem egy balladáról van szó, de amikor meghallottam a hangját eszembe jutott, hogy soha többé nem fogjuk már hallani. 

Nagyon szomorú, hogy az, akinek azt hiszik, mindene megvan, tökéletes ragyogás az élete, belül ennyire boldogtalan és depressziós. Sokan elfelejtik, hogy a boldogságot nem feltétlenül a siker és a vagyon jelenti, sokkal inkább az emberek, a szeretteink akik körülvesznek bennünket, és mindent elmondhatunk nekik, megoszthatjuk velük gondolatainkat. Ez nekünk mindennapos, azonban a sztárság egy nagyon magányos foglalkozás, kiszolgáltatottság. Főleg Koreában, ahol egy idolnak mindig a szép, mosolygós, boldog oldalát kell mutatnia a kamera felé, náluk ugyanis nem elfogadott vagy trendi a problémák feltárása, a másikkal való megosztása. 

Ami Jonghyun-nal történt nem egyedüli, nem az első, és attól félek, nem is az utolsó. Úgy fáj, mintha egy rokonomat vesztettem volna el, holott életemben nem találkoztam vele. Azonban a hangja, és az, hogy egyszer régen, évekkel ezelőtt hallottam énekelni őt adott nekem egy új kedvtelést - a kpop-ot -, vitt el engem Koreába, így léphettem életem egy új szakaszába, ami az én hallyu imádatomat hozta. Hálás vagyok neki, és a SHINee-nak, és örökké az leszek!

Szeretünk Jonghyun! Nyugodj békében!

Megjegyzések

  1. Séta az élet, semmi más,
    Nincs érkezés, csak indulás!
    Az út rögös, és nehéz,
    De boldogulsz, ha nem félsz!
    De soha ne feledd:
    Egyszer megszűnik a sétatér,
    A szív kialszik, s az élet véget ér...R.I.P..Jonghyun

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése