Life in Korea - 5.rész

Szép a szemed, hol vetted? 






Igen, szerintem is ez az egyik legbénább csajozós vagy inkább csajeliesztős szöveg. Azonban amikor elhatároztam, erről a témáról fogok írni, rögtön ez ugrott be és tudtam, ez illik hozzá a legjobban. Mert miről is fogok beszélni írni? Hát persze, a koreaiak plasztikai műtét mániájáról.
Lee YuBi
Itthon, de tágabb kört véve egész nyugaton a plasztikai műtéteket javarészt elítéljük. Gondolom mi is mondtuk, de legalább is hallottuk már, ahogy valaki valakiről (mert persze jogosan feltételezem, hogy egyik olvasóm sem tartozik azok közé) azt mondja "Nézd meg, ez tuti nem igazi." Vagy szebben fogalmazva "Ennek is kés alá kellett feküdnie." Biztos vannak még ilyen szép variációk, nekem ennyi jutott eszembe. 
HyoYeon

Mi ennek a negatív hozzáállásnak a pontos oka, én sem tudom, de nem is az én feladatom ezt megállapítani; ha egy filozófust megkérdezünk biztos napokig agyal rajta, majd megmondja nekünk az aduászt, amire talán csak annyit válaszolunk; Aha. Azt viszont állíthatom, hogy Dél-Koreában teljesen másképp vélekednek ezekről a műtétekről vagy erről az egészről. Sőt! Szerintem akár a fent említett cím is elhangozhat néha kolléganők vagy barátnők között. Kezdjük is ezzel; double-eyelid surgery, azaz dupla szemhéj műtét.Ez az amire nekünk abszolút nincs szükségünk és nem is lesz sosem. Szimplán azért, mert a természet adott nekünk olyan szemeket amiért sok nő Koreában nap mint nap fizet. Ezzel megspórolt nekünk pár ezer forintot. Ugye milyen jó? Azonban a "műtét" megnevezés eredendően rossz. Ugyanis koreai barátnőmtől megtudtam, ez nem műtét, hanem kezelés! Igen, kezelés. Ráadásul -ahogy azt fentebb említettem- nagyon gyakori. A barátnőm osztályában, ahova azért mentem, hogy megnézzem hogyan tanulnak, voltak lányok, akik igaz még nem múltak el 18 évesek, már túl voltak az első műtéten. Ez pedig a legtöbb esetben a szemműtét vagy az orrműtét.

Mielőtt azt hinnénk, hogy a koreaiak ebben is ránk akarnak hasonlítani és olyan orrot fűrészelnek/építenek/beraknak/lecserélnek maguknak mint amilyen nekünk van, elárulom, hogy nem! Ők pici cukimukiédibédi orrocskát szeretnének, nem pedig olyan "hosszúorrúnak" kinézni, mint amilyenek mi vagyunk. 
Szemműtét megvolt, orrműtét is pipa. Következő? A teljes arc átváltoztatása! Pontosabban az állnak a formája. A-shape/A-line; ennek nevezik ezt a (tökéletes) arcformát. Nem kell elmagyaráznom, elég ha kedvenc énekesnőnket magunk elé képzeljük; na, neki "olyan" van! 
Ahn JaeHyeon
És (jajj, mindig elfelejtem, hogy és-ssel nem kezdünk mondatot!!!) most következik el az a pillanat, amikor mindenki megutál engem. Azt kell mondjam, hogy azok a színészek/színésznők és idolok akikért mindannyian (én is!) rajongunk, sóhajtozva suttogjuk, hogy mennyire helyesek,  szépek, és gyönyörűek (sokszor ezt férfiakra is), megcsináltak az összes lehetséges procedúrából legalább tízet. 
A tájékozottság kedvéért meglátogattam az egyik nevesebb plasztikai sebészet oldalát és összesen (megszámoltam) hetven műtét közül válogathattam volna kedvemre. Azonban az állam akkor még a helyén volt. Akkor esett csak le, amikor - csak a vicc kedvéért - találomra rákattintottam az egyikre, hogy "időpontot kérjek rá". Már az elején fel kellett volna tűnjön, hogy mindent angolul olvastam... Azonnal átirányított egy másik oldalra, ahol már ki is írta országnak, hogy Magyarország (nehogy elfelejtsem hol élek), ezzel együtt forintban átszámította nekem az eljárás költségeit és még repülőjegyet is foglalt volna helyettem. Ez ám a luxus, már megyek is! 
Nos, ezen nem kellett volna meglepődnöm, hiszen nem csak a koreaiak választják a hazai plasztikai sebészeket, de a világon mindenhol nagy hírük van, így például Japánból a nők nagy része azért utazik Koreába, hogy onnan visszatérve megújult külsővel élje tovább életét. Őket nem annyira a kultúra, mind inkább szépségük jövője érdekli
Mielőtt megköveznétek el kell mondanom, hogy nincs olyan hallyu sztár akin nem változott volna meg legalább egy valami. Van aki már a születése előtt is kapott valamit, ez pedig a magasságmódosítás. 
Miért ilyen magasak a koreai férfiak? Lehet hogy mert ilyen géneket örököltek, esetleg az életszínvonal javulása miatt, de nagyobb a valószínűsége, hogy azoktól az injekciótól amit még a kismama kapott meg mialatt fiát várta. Ezentúl gondolom sokan láttatok már before-after képeket az aktuális kedvenceitekről. Sokan egy után sem állnak le. Olyan ez náluk mint nálam a körömlakkozás. Ha megunom, másikat kenek fel. Ők ha megunják, ráböknek egyre a prospektusban és "lecserélik" a meglévőt. 


És hogy hova menjünk, ha első osztályú, garantáltan sikeres műtétre vágyunk? Nos, oda, amit minden élő ember ismer Koreával kapcsolatban (akkor is, ha nem is tudja mi az a Korea), Szöul luxus és giccsnegyedébe; Gangnam-ba. Egy teljes utca vár ránk, több száz rendelővel. Nem kell megkérdeznünk merre menjünk, mert már a metró aluljáróban mindenhol reklámplakátok mutatják az irányt és akár már odalent kiválaszthatjuk milyen állat, szemet, lábakat vagy hasat szeretnénk venni. Határ a csillagos ég. 
Girls' Generation
Nem véletlenül megy egyébként olyan jól a gangnami rendelőknek, hiszen ott található három legnagyobb törzsvendégük, a Nagy Hármak; az SM Entertainment, a YG Entertainment és a JYP Entertainment. Onnan pedig tömegével szállítják a gyakornokokat a legjobb plasztikai sebészekhez, hogy debütálásukra már olyan szépek legyenek, mint a felkelő nap. Vagy még szebb! A rekordokat egyébként a Girls' Generation (SNSD) döntögeti, akik a nagyobb comeback-ekre szinte mindig megújultak. Legutóbbi egyébként TaeYeon orrműtéte volt egyéni debütálása előtt. Jut' eszembe TaeYeon! Amikor Szöulban egy plasztikai sebésszel beszélgettem és nevetve megkérdeztem mégis mit kellene "velem kezdenie" ha úgy szeretnék kinézni mint TaeYeon, végignézte az arcomat és elsorolta miből hol kell kivenni, és hová berakni. Sőt! Ha eleget fizetek, akár olyan hangszálakat is kaphatok, mint amilyen neki van... Nem, nekem ez nem éri meg. 

Ezen felül az „átlagember” is szívesen megy ahhoz az orvoshoz, akinek műtőasztalán kedvenc idolja is megfordult és megkapja ugyanazt a szemet, mint amilyen neki van! Persze csak ha ki tudja fizetni. A megoldás pedig itt van! Koreában az idolok számítanak a szépnek, a tökéletesnek, de legfőképpen mások! Innen indul ez az egész őrület. Olyan akarok lenni, mint Ő!  Egyébként legtöbb esetben nem is tagadják le, ha ezzel "meggyanúsítják" őket! A Brown Eyed Girls pedig külön paródiát, jobban mondva társadalomkritikát csinált ebből az egészből:
Hogy tetszett? Nekem nagyon! 

Utolsó kérdésem, amire várom Tőletek a válaszokat: Megéri ez az egész? Végtére is a műtét után ők boldogok, mert magukat is szebbnek látják. Vagy tényleg szükség van műtétre ahhoz hogy valaki szép legyen? A természetes szépség már semmit nem jelent? 
A lentebbi videó után pedig döntsétek el ti. Szomorú és elkeserítő ez, vagy inkább örüljünk neki, hiszen így bármikor elalélhatunk a színészektől és énekesektől, és irigykedhetünk, hogy bárcsak mi is olyan szépek lennénk, mint az a nő ott a képernyőn?


Megjegyzések

  1. Szia!
    Egy világ dőlne össze bennem, ha megtudnám, hogy kedvenc színészem is kreatúra.
    Érdekes volt a leírásod, szívesen olvasom.
    Nagyon köszönöm!!!

    VálaszTörlés
  2. Én nem ítélem el őket,ha valamivel nem elégedettek,akkor csináljanak plasztikai műtétet,ha ettől boldogabbak...A társadalmukban ez úgyis fontos dolog.Én viszont sohanem plasztikáztatnám magam,megvagyok elégedve kinézetileg.

    VálaszTörlés
  3. Szia!!
    Hát én úgy vagyok vele, hogy mindenki azt csinál a testével, az életével ami neki jó, és tetszik.De... mivel én már a 12. műtétemen vagyok túl ( ami nem a szépségről szól)én tuti meg kímélném magam az illyes fajta dolgoktól.

    VálaszTörlés
  4. Hello! :) Tetszik a cikk, érdekes és szórakozató a stílus, ahogy írod. Viszont volna egy észrevételem, amit nem kötözködésnek, inkább észrevételnek szánok. Az eye-lid, nem szemöldök, szemhéj. Tehát dupla szemhéj műtéteket végeznek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ihajj,Köszönöm az észrevételedet, fel sem tűnt hogy elírtam :)

      Törlés
    2. Ihajj,Köszönöm az észrevételedet, fel sem tűnt hogy elírtam :)

      Törlés
  5. Nagyon érdekes cikk volt! Ezen én is mindig elgondolkozom, mert sokszor már én magam sem tudom, hogy meg volt-e műtve valaki vagy sem, olyan profik a sebészek. Viszont a Girls Generationon nem lepődök meg. Szinte túl tökéletesek mindig, biztos nehéz lehet nekik. Nekem eddig még csak egy nagy műtétem volt, de az is bőven elég volt, heg is maradt utána. Én semmi pénzért nem szeretnék még egyet. :(

    VálaszTörlés
  6. Minden cikk nagyon érdekes volt,élveztem a beszámolókat,érdekességeket.Köszönöm,hogy megosztottad!

    VálaszTörlés
  7. Nagyjából tisztában voltam az itt leírtakkal, viszont egy dolgon meglepődtem. Milyen injekció, amit adnak a kismamáknak, hogy magas legyen a gyerekük?

    VálaszTörlés
  8. Én nem ítélkezem rajtam is dolgozhatna eleget a plasztikai sebész csak nincs rá se pénzem sem igényem.

    VálaszTörlés
  9. Helló! Nekem egy nagyon elbaltazott alsó és felső szemhejmutetem volt Budapesten. Kétszer műtött a koma, sajnos a másodszor, korrekció meg rosszabb lett.Mindkettoert sok pénzt kért. Nos, én ezért szeretnék Szöulban menni, hogy helyrehozzanak. Esetlegesen segítséget szeretnék kérni valakitől aki már járt ott hasonló temakorben. Várnám valaki jelentkezés. Kata.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése