Ember tervez, Isten végez, tartja a mondás. Ez a hétvégém alakulására különösen igaz, ugyanis anyukámmal már pénteken ki szerettünk volna látogatni a rendezvényre, azonban egészségügyi okokból erre akkor nem volt mód, a blogomon pedig szombaton jelentettem be, ám nem sokkal a poszt megjelenése után jelezte egy kedves barátnőm, hogy ő is szívesen velünk tartana... de csak hétfőn! Így történt, hogy pont azon a napon látogattunk ki a 32. Mesterségek Ünnepére, amikor nem akartunk.
De a lényeg, hogy elmehettünk, és onnantól kezdve már mit számít mennyi ember van, milyen meleg, mi ott voltunk. A Mesterségek Ünnepére ugyanis három kötelező dolgot mindig vinni kell; ivóvíz palackban (ezt ugyanis ott újra tudod tölteni több helyen is), kalapot és kényelmes cipőt. Én a vizemet - természetesen otthon hagytam - így első dolgom volt drágábban ásványvizet vinni.
Ami az előző évekhez képest rögtön feltűnt, hogy sokkal kevesebb mester, árus kínálta portékáját. Nem tudom, hogy a követelményeken változtattak, vagy más áll-e a háttérben, de kicsit szomorú voltam, mivel több kedvencemet - akiktől vásárolni is szerettem volna - nem láttam.
Azonban most először fordult elő, hogy a külföldi vendégekhez ennyire izgatottan viszonyultam, hiszen mint azt a beharangozóban is írtam, Kína, Irán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Mongólia is tiszteletét tette. A rengeteg színű kelme és selyem, porcelánok és ezüstékszerek egytől-egyig mások voltak, mint a magyar kézművesek munkái, ezzel is érzékeltetve, hogy Kelet mennyire egy más világ. Személy szerint engem az üzbég mesterek munkái nyűgöztek le a legjobban, de csodálva néztem a kínai lányok ruháit és örömmel kóstoltam teáikat is. Emellett pedig sokat vacilláltam egy kínai bambuszlegyező megvételén, de végül nem tettem. Jó lesz nekem az, amit Koreából hoztam és amivel anyukám abban a minutumban is legyezgette magát, lévén hogy tikkasztó hőség volt.
Nevetésből és mosolyból sem volt hiány, hiszen mivel utolsó napon mentem, meglepetésemre leárazásokkal is szembe találtam magam a külföldi mesterek standjainál, ugyanis - érthető okokból - nem akarták visszavinni portékáikat. Így akár hét sálat is vehettem volna egy áráért. Kár, hogy nem vagyok egy nagy kendő-sál rajongó. De sebaj, így is remekül éreztem magam, és a rizspapír-készítését is kipróbáltam, majd pedig nevetve vettem egy csomag illóolajos rizspapírt, mivel az adás-vétel igen érdekesen kínaiul-angolul zajlott, azonban Kínából érkezvén a legmodernebb hangfelismerő-fordítóberendezéssel kommunikáltam. Igazán vicces volt, főképp akkor, amikor a szerkentyű igyekezett magyarra fordítani a kínai szöveget. Nos, maradjunk az angolnál. :D
Ami az előző évekhez képest rögtön feltűnt, hogy sokkal kevesebb mester, árus kínálta portékáját. Nem tudom, hogy a követelményeken változtattak, vagy más áll-e a háttérben, de kicsit szomorú voltam, mivel több kedvencemet - akiktől vásárolni is szerettem volna - nem láttam.
Azonban most először fordult elő, hogy a külföldi vendégekhez ennyire izgatottan viszonyultam, hiszen mint azt a beharangozóban is írtam, Kína, Irán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Mongólia is tiszteletét tette. A rengeteg színű kelme és selyem, porcelánok és ezüstékszerek egytől-egyig mások voltak, mint a magyar kézművesek munkái, ezzel is érzékeltetve, hogy Kelet mennyire egy más világ. Személy szerint engem az üzbég mesterek munkái nyűgöztek le a legjobban, de csodálva néztem a kínai lányok ruháit és örömmel kóstoltam teáikat is. Emellett pedig sokat vacilláltam egy kínai bambuszlegyező megvételén, de végül nem tettem. Jó lesz nekem az, amit Koreából hoztam és amivel anyukám abban a minutumban is legyezgette magát, lévén hogy tikkasztó hőség volt.
Nevetésből és mosolyból sem volt hiány, hiszen mivel utolsó napon mentem, meglepetésemre leárazásokkal is szembe találtam magam a külföldi mesterek standjainál, ugyanis - érthető okokból - nem akarták visszavinni portékáikat. Így akár hét sálat is vehettem volna egy áráért. Kár, hogy nem vagyok egy nagy kendő-sál rajongó. De sebaj, így is remekül éreztem magam, és a rizspapír-készítését is kipróbáltam, majd pedig nevetve vettem egy csomag illóolajos rizspapírt, mivel az adás-vétel igen érdekesen kínaiul-angolul zajlott, azonban Kínából érkezvén a legmodernebb hangfelismerő-fordítóberendezéssel kommunikáltam. Igazán vicces volt, főképp akkor, amikor a szerkentyű igyekezett magyarra fordítani a kínai szöveget. Nos, maradjunk az angolnál. :D
Megjegyzések
Megjegyzés küldése