Life In Korea - 6. rész

A kulisszák mögött

Mivel nemrégiben robbant ki a Yoochun-botrány, amelyről én igazából csak a tegnapi napon tájékozódtam igazán, és ezek után sokan itthon is védelmükbe veszik kedvencüket, úgy döntöttem, írok egy kisebb szösszenetet (mert amúgy Life In Korea rég nem volt, csak feliratfordítások)
Mi is igaz abból, amit a sorozatokban látunk, mi nem, de a legfőképpen mik a koreai szórakoztatóipar legsötétebb oldalai?!

Őszíntén szólva a dolog nagyon-nagyon összetett, hiszen amennyire szépnek és csodásnak látjuk az Egészet, olyan szörnyű, és mocsoktól bűzlő itt meg ott. Mivel most a "Park Yoochun + nemi erőszak, ami csak rágalom lehet" dolog a legaktuálisabb, innen fogom kezdeni. Én egyébként nem ismerem az illetőt (máris kapom a tojást és a paradicsomot a képembe, tudom) így teljesen objektívan szemlélem a dolgokat! 

A koreai színészeket imádjuk, istenítjük, "Marry me (Mary)" táblákat mutogatunk nekik, ázsiai rajongóik rizst küldenek nekik, és millió rajongói levelet, ami a legtöbb esetben el se jut hozzájuk, ugyanis az ügynökségük már a kézbe kerülésnél küldi a szemétkosárba. Ugyanez lenne egyébként a tegnap írt rajongói levél (ami egyébként szerintem nagyon jól sikerült) sorsa! Ez persze nem feltétlenül a mi hibánk, hisz meg kell hagyni, a sok levél között talán még több az utálkozó írás, akik talán a pokolba kívánják az illető sztárt, holott ők sem ismerik. Ahogy egyébként a rózsaszín felhőben lebegő rajongók sem! Te sem, kedves olvasó!  

És sajnos ezeket a sztárokat védeni kell. S mi az első, szerintem leggonoszabb dolog, amit ki lehet találni? Nincs párkapcsolat! Az illető hírességnek nem lehet párja! Ez persze sajnos nem meglepő, tekintve, hogy Lee MinHo és Park MinYoung kapcsolata alatt mi történt! De én még mindig azt mondom, hogy a feltörekvő énekeseknek/színészeknek, vagy inkább celebeknek, számolniuk kell a jelenlegi helyzettel ami ebben az iparban van. Néha szoktam kommenteket látni koreai hírekkel foglalkozó portálokon, amikor egy-egy újabb sztárpárt jelentenek be. 

Egek, te jó isten! Rajongók nyilaitól ments meg Uram minket! Nem illik hozzá, ő az enyém, stb. Szerencsére egyik hozzászóló sem magyar, de mégis gáz (bocsánat a kifejezésért) hogy vannak ilyen elvakult emberek... 

És mi történik akkor, ha egy férfinek nem lehet senkije? Könyörgöm, minden férfi ugyanolyan. És most nem a feminista szól belőlem! Akár sztár, akár nem, akár helyes, akár nem, neki nő kell! S ha magától nem lehet neki, akkor bizony sajnos,- ha akár természetéből adódóan - erőszakhoz folyamodhat. De persze mivel mi a tévéképernyők előtt egy mosolygó, rajongóit imádó, legtöbbször kisfiúként viselkedő srácot látunk, nem gondoljuk, hogy valójában kicsoda. S erről van szó! Az ég világon semelyik sztárt nem ismerjük. Az hogy jól játszik rendben. Ez a dolga, elvégre színész, ezzel keresi kenyerét. A rajongóknak műsor kell, így sokszor még a képernyőn kívül is szerepet ölt. Elvégre ezt várják el tőle. De amikor hazamegy, s már senki sem látja nyugodtan lehet önmaga. Ja nem, mégsem. Hiszen mindenhol figyelik. Sokan ebbe őrülnek bele! Hány sztárral történt már meg, hogy öngyilkos lett, mert nem bírta a nyomást amit nem csak a rajongói/antirajongói, de az ügynöksége, aki bábként rángatja, rá helyez! 

Én nem fogom megvédeni Park YooChun-t, ha kiderül, hogy bűnös, menjen a dutyiba. Attól hogy sztár, még ugyanúgy ember. Nincs különbség. Ha pedig nem, akkor sajnálom, hogy ebbe a botrányba keveredett, de sajnos megtörténhet! Nem vagyok egy rideg ember, ha ártatlan, kívánom neki, hogy mielőbb túl legyen a dolgon. 

Hát a színészekről talán ennyi. A kpop sztárokkal sincs ez másképp, leszámítva, hogy szegények még sanyarúbb és kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, mint színész társaik. Együtt lakni hatan-heten (kilencen, tizenketten, százhuszonhárman) egy icipici garzonban? És persze nem mehetnek ide vagy oda. Csak ahova a menedzser kíséri őket, vagy ahova az ügynökség egyik tagja marionett-bábukként rángatja őket. Az pedig hogy szépek sosem természeti adottságaiknak köszönhető, hanem.... de erről már írtam, nem fogom ismételni magamat. Egyébként is mindenki tudja, miről is beszélek. Ezenfelül fizetésük szinte vállalhatatlan, legtöbb esetben jó pár évig semmit nem kapnak. Ennek oka, hogy folyamatosan törlesztik a "hitelt", amit az ügynökség rájuk fordított gyakornoki éveik alatt. Ha pedig feladnák, és kilépnének, akkor a-a-a, ne ilyen hevesen barátaim! A szerződést is nézzétek meg. A tizenhárom (vagy több) éves rabszolgaszerződések idejének ugyan már vége, de még így is olyan alpontok vannak benne, amik tönkreteszik a távozni kívánó művész karrierjét, jó pár évre előre. 

Az pedig hogy miket látunk a sorozatokban? Csodálatos élet? Sikeres nők? Aha, na nem. Csodálatos élet az, ahol napi tizennégy órát kell dolgozni, majd ha nem teljesítesz jól a felettesed szerint, nyugodtan beléd rúghat párszor, hogy munkára ösztönözzön? Sikeres nő az, akire még mindig úgy tekintenek mint valaki, aki miután férjhez ment, ki se mozduljon a konyhából? Nem hiszem. Persze, az utóbbiak helyzete már javult, de a női emancipációnak a tervén még mindig nem száradt meg az a bizonyos tinta! És jó dolog lenne diáknak lenni abban az iskolarendszerben, ahol úgy versenyeznek egymással a diákok, hogy belebetegednek? Képesek lennétek még este tízkor is bent ülni az osztályban, és a következő napra tanulni? Szerintem nem. 

Na ez tényleg durva...

Na, most lehet engem paradicsommal és tojással támadni. Megyek, a biztonság kedvéért bezárom a bejárati ajtót! 

Utószó: Az egyenruhák egyébként sosem olyan csinosak mint azt a sorozatokban látjuk.